Szelek mélyén


Három nap múlva ülöm egyéves évfordulómat a Szelekkel, ezért arra gondoltam, a hosszú csend és szesszió ellenére megosztom veletek is kedves olvasóim, milyen is a föld alatt.

Első sorban úgy gondolom, tisztáznunk kell pár dolgot. Például, hogy még csak véletlenül sem vagyok barlangász, még hobbiból sem, nem hogy amúgy. Ezért aztán ne is várjatok objektív, könyv-illatú leírást. (Mert márpedig a könyvnek illata, és nem szaga van!)

A másik meg az, hogy nálam a sport fogalma legfeljebb a maratoni alvást takarja, ezért ha bárki, aki járt arrafele sürgős késztetést érezne arra, hogy a földön fetrengjen a röhögéstől, megengedem neki, hogy ne tegye…

A Szelek barlangjának az interneten sok hivatalos meg félhivatalos leírása van, bejegyzésem végén ezeknek az oldalaknak megadom a címét, valamint egy másik bloggét is, ahol csodaszép képeket láthattok Róla. Ezért engedjétek meg nekem, hogy ne (nagyon) fárasszalak titeket (és főképp magamat) mindenféle geológiai leírásokkal.

Na de hát vágjunk bele!

A dolog úgy kezdődött, hogy ültem egy ágon, egy szép hosszú ágon és sóhajtoztam, meg szomorkodtam, de legfőbb képen irigykedtem. Hogy miért? Hát azért, mert a legjobb barátnőm már megint zergét kergetett valamelyik hegy tetején, én meg itt unatkoztam a szürke és felettébb unalmas városban. De hát mit tehettem volna? Senkit nem ismertem, akinek mehetnékje volna, akinek meg igen, az legfeljebb az első diszkóig, ha elvánszorgott. Hó semmi. Nap se. Hideg meg annál több. Szóval csak ültem és sóhajtoztam, meg szomorkodtam, mígnem megszólalt a telefon:

-Szeeervusz Katácska! Van kedved Szelekbe jönni?

Gyorsan rásandítottam a naptárra: holnapután vizsga. Hm… Gyógyszerészet vagy Szelek? Dög unalom több száz oldalba sűrítve, vagy kirándulás? Viszonylag gyorsan döntöttem.

- Hol? Mikor? Meddig?

- Szelek, barlang, holnap hajnalban és estig. Én nem biztos, hogy tudok jönni, de megadom Cuga számát és beszéljétek meg. Valami turistákat visznek, szóval ne félj, nem kell hason mászkálnod. Csak olyan 100-200 métert.

- És utána nagy is meg magas is?

- Igen. Hozzál játszóruhát és gumicsizmát.

Szóval barlang.  Mélyen a föld alatt, sok szűk járattal. Denevérrel, sötétséggel, sárral, meg egyáltalán. Barlang. Mi lehet olyan érdekes benne? Aztán eldöntöttem, hogy adok magamnak egy esélyt arra, hogy felfedezzek valami újat. Végül is a Wikipedia szerint ez szép, meg jó hely, ráadásul Európa második leghosszabb barlangrendszere. Nyuszi fülét rágcsálva becsomagoltam, és mély elhatározással eldöntöttem: lesz, ami lesz, én lemegyek.

A barlangot 1957-ben fedezte fel egy bizonyos Bagaméri Béla nevű úriember, és nevét arról kapta, hogy a bejáratánál nagyon erős huzatot lehet érezni. Tulajdonképpen ez is árulta el a jelenlétét, a fáma szerint nyáron itt hűsöltek a környék juhai. Maga a barlangrendszer a Királyerdő északi peremén található, kialakulását a Sebes Körösnek köszönhetjük, mely évezredek során szorgos munkával kivágta a környező karsztosodó üledékes kőzetekből (ez a suliban még mészkő név alatt futott mintha…). Térképét nézegetve, és tenyérrel mérve (mert a térképekhez alapjában véve hülye vagyok), azt hiszem, úgy egyharmadáról adhatok számot.

Kiderült, a barlang nem is olyan egyszerű dolog, és igenis él. Már csak azért sem, mert különböző szakaszait szépen be lehet határolni, például ahol van víz, az a rész még alakul, és ezért aktívnak hívják. Az inaktív (?) részében már rég nincs víz, a kövek szárazak, és mikor már nagyon nem tudják megtartani a rájuk nehezedő súlyt, fogják magukat és beszakadnak. Bizonyos szakaszokon minden féle „sztalát” lehet találni: a plafonról lógó óriási sztalaktittól, az iciri-piciri „üvegmakaróni”-ig, aminek a nevét akkor sem tudnám megmondani, ha az átmenőjegyem függne tőle. Azt is megtudtam, hogy soha semmilyen körülmények között ne piszkáljam ezen jószágokat csupasz kézzel, mert leállítom a növekedésüket. Azt hiszem, ez azt is jelenti, hogy lezuhanni is csak óvatosan szabad, nehogy valamelyiket letörjem. Elvégre belőlem hétmilliárd van, és viszonylag gyorsan szaporodó fajhoz tartozom, míg az ilyen kő-csodák kialakulásához sok száz meg ezer év kell.

A barlang másik jó szokása, hogy hőmérséklet nagyjából mindig ugyanolyan, beleértve a levegő páratartalmát is, és állítólag mutatóba nem lehet bacikat találni. Ez a Szelek esetében 11.80C-fokos átlaghőmérsékletet és 80 – 90 %-os relatív páratartalmat jelent. Ez alapjában véve felfogható akár hidegnek is, de mivel csak kiadós ugrálás árán lehet A és B pont között bárhova is eljutni, elfogadható.

Kezdő létemre kedves meghívóim természetesen igen kíméletesen bántak velem. Nagyon okom sem volt hisztire, hiszen csak két helyen kellett bemutatnom meglehetősen gyenge pókemberi képességeimet a meredek, csúszós falakon, elhitetve magammal, hogy túlélem. Azt hiszem, mindig a mászókázás az, ami valóban nehéz. Ezeken a helyeken igencsak szükség van az ember kezeire, nekem meg azokban nagyon nincs erő. Ráadásul a gumicsizma- agyag-sár kombináció sem tartozik a kedvenceim közé, de ha a fiúk azt mondják, a bakancs jobban csúszik, elhiszem nekik.

Ó, azok a fiúk!  Az áldott jó lelkek. Minden kölcsönzött barlangász sisakommal le előttük! Ők barlangászok, egy filmet megérne, ahogy ott suhannak, szaladnak, ugrálnak a több tonnás, szinte lebegő kövek között. És vigyáznak ránk, egyszerű halandókra. Egy mukk nem volt, ha estem, egy szívatás se, mert nem bírom az iramot. Csendes beletörődéssel emeltek át a nehezebb helyeken, tartottak vállon, és a szó legszorosabb értelmében tenyerükön hordoztak. Hiszen ha otthagynának, az akár az életembe is kerülhetne, meg nem is olyan nagyon jó egyedül az a hihetetlen csend, magány, és minoszi labirintus, ott lent a mélyben. Bár a termek és járatok fel vannak címkézve, még nem tudom olvasni őket, de azért lehet, már kitalálnák. A fényre? Nem. Mert a barlangokat védeni kell, ezért nehéz vaskapu őrzi a Szeleket barbár kezektől. De ők nem bántanak senkit, és egy Buddha türelmével szemlélik, hogy kúszom-mászom és lihegek le, fel. Le, fel. Létrákon, köteleken, smirgliken és Micimackó-lyukakban, vízen, sáron keresztül.

De megéri! Minden egyes kikínlódott métere, minden lila folt. Azért, amit ott látsz. Meanderek. Cseppkő oszlopok. Torpedók. Karácsonyfák. Az, hogy sikerült. Hogy te is meg tudtad csinálni. Hogy ránézel a térképre és látod: most kétszer hosszabb volt az út, mint legelőször. Mindent megér ez az érzés.

Ha Isten is megsegít, két és fél év múlva befejezem az egyetemet és kirúgatom magam a nagybetűs életbe aprozáros kislánynak, vagy lángost sütni, vagy ki tudja… Még sok, nagyon sok kilométer van hátra a barlangból, de talán egyszer majd én is eljutok oda, ahol azt írja: Végpont 1968.

X év múlva a meanderekben. Majd én is veletek fogócskázom.

Linkek:

http://szilagyipp.wordpress.com/2007/02/16/caves-speology/      – csodás képek a barlangból

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szelek_barlangja                                               – rövid leírás

http://www.csacluj.ro/index.php              – a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub honlapja

About these ads

1 Comment (+add yours?)

  1. anya
    Jan 23, 2012 @ 21:15:25

    Mindig tudtam ,hogy jól írsz, anyám …ja!

    Reply

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

%d bloggers like this: