Kolozsvár rossz hatásai

Először is azzal kezdeném, hogy én nem vagyok lány! És kikérem magamnak!!! Mert miért lenne olyan nagyon jó lánynak lenni?! Így kezdődött volna egy rendes blog bejegyzés olyan körülbelül két évvel ezelőtt… Mert hogy én nagyon nem szerettem még az ötletét sem, hogy lány legyek. Egy csomó jó dologból kimarad az ember, és feleslegesen féltik – gondoltam. Meg aztán olyan legyek mint *azok*?! Azok, akiknek arról sincs a leghalványabb fogalmuk, hogy hány másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra egy Bugatti, vagy mit jelent az a szó, hogy ”les” a fociban? És egyáltalán. Minek kell folyton vihorászni a fiúk előtt, meg mit lehet egy plázában fél napokat csinálni? 

Aztán eljött az egyetem… Wednesday felköltözött Kolozsvárra, és 2 év után nem ismer magára…

Először is hosszú a hajam (igaz, néha még mindig nem tudok mit kezdeni vele…). Másodszor eljutottam odáig, hogy megkérdeztem anyukámtól, hogy mégis mit jelent a “pácolás” szó. És mindent összevetve lassan úgy nézek ki, mint azok, akiken eddig mindig jót szórakoztam, ha elkenődött a sminkjük. Tegnap megszámoltam, össz-vissz 34 szájfényem és rúzsom van… És a minap szinte a sírás szélén hívtam fel Rékát, mégis mondja el, mit vegyek fel az esedékes buliba, mert semmim nincs! (Ez amúgy igaz is, amennyiben az ember olyan helyekre van meghívva, mint az Ob(o)session és a ruhatára jó 3/4-e póló, anorák, meg bő farmer.) És ha már itt tartunk, lassan kéne vegyek egy magassarkút, mert az egyetlen csukott cipőmet eléggé széttáncoltam.

Szörnyű, nem? Nem. A szörnyű az, hogy minden egyes percét élvezem. Igen. Elkezdtem látni a jó oldalát is annak, hogy lány vagyok. A fiúk kényeztetnek, már csak otthon vagyok hordár de lux, és ritka az az alkalom, amikor fizetnem kéne (pedig emlékszem, az egyetlen “komoly” kapcsolatomban én fizettem Neki is… pedig volt munkahelye és fix fizetése… csak valahogy mindig otthon felejtette a pénztárcáját…). És az is egész szimpatikus, amikor kinyitják az ajtót, vagy betolják a széket, felsegítik a kabátot. És igen. Rájöttem arra is, hogy ez a helyzet – mármint az, hogy ha tetszik, ha nem, lányként kezelnek – bizony azzal jár, hogy szinte mindent fel kellett adnom az eddigi életemből. És ez bizony kegyetlenül tud néha fájni…

Advertisements

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.