Kendőt hordok. És akkor mi van?!

“<<when a woman reaches the age of menstruation, it does not suit her that she displays her parts of the body except for this and this.>> And he pointed to his feet and face.”

Egy hiteles hadith, Aishatól (Allah legyen vele elégedett), a próféta (béke legyen vele) – egyik – feleségétől.

Kendőt hordok. És akkor mi van?!

Nem igazán tudnám megmondani, mikor is kezdődött nálam ez a kendős korszak… Arra azonban emlékszem, hogy kiskoromban a nagymamám mindig utánam visította: „Ne járj fiam hajadon fővel!”. És képek bizonyítják: hidegben bizony kendő volt a fejemen alváskor is.

Anyának volt egy shemagh-ja. Iskolás korában kapta egy Tazi nevű palesztin fiútól (úgy látszik, az arabok, és különböző válfajaik utáni rajongás hagyomány lesz). És biztos vagyok benne, hogy nem Kínában készült. Akkor még nem volt divat… De ez majd egy másik történet. Mármint, hogy mi a véleményem a szivárvány minden színében fellelhető változatáról, amit az ember lánya minden sarki New Yorker-ben megvehet 20-30 lejért, anélkül, hogy tudná, mi van mögötte. Hordja, mert divat.

Először liciben kötöttem kendőt, akkor még csak a hippi / cigányos változatot. Nekem tetszett, de az első hetekben rengeteget piszkáltak miatta. Hogy azt nálunk csak erősebben pigmentált testvéreink hordják. Aztán mikor látták, hogy továbbra is békésen kendőben futkosok, lassan leszálltak rólam és idővel – szép csendben – megjelent a többi „kendős” is.

Azóta megtanultam minden féle hajtogatást meg tűzködést és így tanultam egy pár hijab formát is. Kezdve a szerintem nagyon elegáns török változattól, a konzervatív khimar-ig. És előszeretettel viselem. Miért? Mert miért ne? Kellett kis idő, míg „az öregek” elfogatták, de ma már nem néznek furcsán, ha kendő kerül a fejemre.

Egyesek azt mondják: „Egyáltalán nem szép!”, „Nem divatos!”, „Nem nőies!”

Nem?! Na akkor mutatok pár képet:

 

 Ez a „török” hijab. Általában színes és fényes anyagból készül, mondjuk selyemből. Ez az összeállítás, a fehér kabát és a sötét selyemkendő a maga természetes fényével szerintem nagyon elegáns.

 

 Ez a kötés is nagyon nagyon tetszik, még a hajat is jóval többnek mutatja mint amennyi, de még mindig nem tudom, hogy kell így feltenni… Na nem baj… Lehet nem is állna jól a kerek arcom miatt. De akkor is szívesen megnézném. Mondjuk Photo Shop-pal?

 

 És a sportos, baggy look! Ez már olyan Katás nem? Bő, hosszú „fiú ruha”, és még a kendő is úgy néz ki, mint egy kapucni.

Ja, hogy nem tudod megállapítani a mellbőségét és azt a szépen ringó csípőt sem látod? És miért nem hord minit? Miért? Valaki csak úgy lehet szép, ha mindez megvan, és te nyugodtan legeltetheted a tekinteted rajta? Nem tudom… Te szereted ha egy lány a kocsiddal társalog? Ugye nem. Na én sem, ha valakihez beszélek és közben látványosan azon jár az agya, hogy vajon mi van az alatt a póló alatt. Drágám. Hozzám beszélj, ne a melleimhez.

Igen. Tény. A szerény, szemérmes (na itt bizony jobban kedvelem az angol „modest” szót) öltözködés és a kendő között van még ez-az. Szóval akkor miért is a kendő.

–         mert hidegben meleg

–         mert nem fújja le a szél a fejemről

–         mert megvéd a napszúrástól

–         mert teljesen mindegy, hogy elaludtam-e a hajam

–         „you never have a bad hair day with it”

–         mert egyszerre sapka és sál

–         mert kicsit olyan mint egy meleg ölelés

–         mert ha a fejemen van, akkor biztos, hogy nem fog senki piszkálni. A hijab megvéd az idegen férfiak kíváncsiskodásától

–         mert a szendvicses bácsi startból csirke hús tesz a piadina-ba, és harissa-t is kapok mellé.

Először nem gondoltam sokat a dologról. Kendő és kész. Persze azért már régebben is vigyáztam arra, hogy ha már hijab, akkor tetőtől talpig az legyen. Mivel másoknak vallási szimbólum, igyekszem nem szégyent hozni rájuk. De ennyiben is maradt a dolog. Egyetem óta viszont kicsit megváltozott a hozzáállásom. Mikor megtudtam, hogy lesznek arab évfolyamtársaim is, kicsit elbizonytalanodtam kendőileg. Arra gondoltam, vajon nem sértő-e számukra az, ha én keresztényként hijabot hordok? Ezért, vagy a régi nyakat szabadon hagyó megoldást választottam (esetleg garbóval), vagy az egyetem kapuja előtt levetettem. (A minap az Anditól kapott khimar volt a fejemen. Mert fekete és ez ment a ruhámhoz. Persze, ahogy megérkeztem, első utam a fürdőbe vezetett, és lehámoztam magamról. Csak akkor tettem fel, amikor hazamentem. Igaz, nem egyedül voltam, de Frederiknek a szeme sem rebbent, csak megkérdezte, miért hordom. Majd mikor megmagyaráztam, igazat adott, és ennyiben is maradtunk.) Aztán egyszer szembe mentem Hammeddel az  utcán. Én meg kendőben… Rögtön elpirultam. Az esemény után egy ebéd alkalmával e kedves szokásomra terelődött a szó, valahogy ilyesformán:

„- Nyolcan vagyunk testvérek, én a vagyok legfiatalabb. Van testvérem aki hord kendőt, van aki nem. Nekünk Atmannal nagyon tetszik amikor kendőben vagy. De most például miért nincs rajtad?”

Félig-meddig megnyugodtam, de a hijab továbbra is lekerül a fejemről az egyetemen. Legtöbbször akkor hordom, amikor késő este kell egyedül kimennem. Nem mintha olyan veszélyes lenne ez a város, de valahogy mégis nagyobb biztonságban érzem magam. Persze olyankor nem veszek sem bort, sem disznóhúst, ha éppen vásárolni küldtek.

Néha azért még elfog a bizonytalanság. Ha egy külföldi muszlim pont a kendő miatt tőlem kér segítséget, mégis hogy magyarázzam meg a félreértést (volt már rá eset…)? Tőlem telhetően segítek, de mit mondhatnák, ha a kendőmről kérdeznek. Megkérdeztem hát egy kedves barátnőmet,  Tazmeent a dologról. Sérti-e őt az, ha én hijabban jelenek meg? Mosolyogva megrázta a fejét: „miért zavarna egy muszlimot az, ha te is úgy látod, helyesebb szemérmesen öltözni?”. Ez volt amúgy tisztelt nővérem, Imen válasza is, amikor egy magyarországi muszlim portálon feltettem neki a kérdést. Persze a legjobban az nyugtatna meg, ha egy imámtól kaphatnák választ, de bevallom, nem merek beállítani egy ilyen buta kérdéssel a mecsetbe… És vajon tiszteletbeli testvérem született muszlim, vagy át állt. Nem másért, csak úgy gondolom, az aki beleszületett ebbe az egészbe mégiscsak jobban ismeri a törvényeket, szokásokat, már csak azért is mert több időt töltött benne. Insh’Allah… Lehet az lesz a vége, hogy minden ízemben remegve ugyan, de mégis megkeresem a mecsetet mikor Pesten járok… Mégis jobb, ha az ember az anyanyelvén fog neki dadogni…

Amióta muszlim barátokkal gyarapodtam, kialakítottam magamnak egy kis hijab rituálét. Amikor elkezdem feltenni, megpróbálok jó dolgokra gondolni. És amikor becsatolom az utolsó – most már színes – biztosító tűt (hála Tazmeen-nek), azt mondom: „Bismillah” (természetesen azután, hogy meggyőződtem róla, hogy egyrészt sehol nem lóg ki a hajam, másrészt, hogy a ruhám megfelelő).

És ezzel megkezdődik egy mindig különleges nap. Mert ha hijab van rajtam, mindig nő vagyok.

Hogy mitől olyan különleges egy hijabos nap? Mert nem elég az, ha a ruhám hijab (vagyis szerény és takar), viselkednem is megfelelően kell, ha azt akarom, hogy ne hozzak szégyent az Iszlámra.

Mert hijabban:

–         Nem szabad káromkodnom. Ami amúgy elég gyakori nálam.

–         Nem igazán megy hozzá a „fiú ruha”, tehát nőiesebb ruhákat hordok.

(Mivel nem vagyok hozzászokva a nyugati fogalmak szerinti nőies öltözködéshez, nagyon hülyén érzem magam bennük. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni velük. Mivel a hijabhoz ugyanúgy bő, hosszú ruhát veszek, amiben semmi nem lóg ki belőlem, ez nem áll olyan távol tőlem.)

–         Nem engedem a fiúknak, hogy gyámbásszanak, de nem is csapom le őket miatta, mint általában.

–         Nem iszom alkoholt, ami már csak azért is jó, mert amúgy híresen jó ivó vagyok.

–         Nem megyek ki egyedül egy halom fiúval.

–         Megpróbálok kedvesebb és türelmesebb lenni az emberekkel.

–         És nem, talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy bemutassam a tánctudásomat a legújabb Pussycat Dolls számra…

Advertisements

Viv’la France

Avagy: Én és a franciák

 

Az angoloknak nincs olyan kifejezésük, amivel jó étvágyat kívánhatnának, e helyett a francia „bon appétit” – t használják. És bár az angol amúgy is híres szegényes nyelvéről, ez szerintem inkább az egészséges önkritika kategóriájába tartozik… Lévén, hogy ehetetlenül főznek.

Aztán ott a divat, amit úgyszintén a franciák találtak fel olyan fontos kulturális találmányok mellett, mint mondjuk a pezsgő és a demokrácia.

Hogy akkor mi a bajom a franciákkal? Az, hogy FRANCIÁK. Csupa nagybetűvel, vastagon és kék–fehér– pirossal. Mert egy francia nem elégszik meg azzal, hogy kiejthetetlen neve van és úgy jár–kel a világban, hogy ő mindig mindenhol és egyáltalán minden percben tudja, kicsoda ő és mennyit ér. Ez persze dicséretes dolog – lenne –, ha az értéküket (és adjuk meg az ártatlanság vélelmének lehetőségét) nem kerekítenék az esetek többségében a csillagos égig. És most szerintem még korrekt is voltam politikailag.

Ugyanis: 1. Imádom azt a bárgyú értetlenséget  őszinte csodálkozást, ami kiül az arcukra, ha bejelented, hogy a te francia tudásod kimerül egy–két divatház nevének ismeretében (és ez is inkább abban, hogy le tudod őket írni, mert én legalábbis még mindig gondolkozom a „Louis Vuitton” helyes ejtésén.)

2. Következetesen továbbra is franciául csevegnek (rendben, az X-edik sör után megértem, olyankor nekem is nehezemre esik más nyelven értelmes társalgást folytatni) és következetesen teszik a hülyét, ha angolul beszélsz. Bár – megint a politikai korrektség érdekében – hozzáteszem, az egyetlen francia nyelvterület ahol megfordultam, az Québec, ott meg illik frankofón–nak lenni. Kicsit úgy, mint székelyföldön székelynek. Valószínűleg…

3. Pimaszul jól néznek ki! Kolozsvár tele van francia diákokkal és még véletlenül sem látsz egy rosszul öltözöttet vagy uram bocsá’ divatjamúlt összeállítást. És mindezt olyan természetességgel teszik, hogy az már vérlázító. Ahogy elnézem Őket, (a francia nőket) elmegy a kedvem attól, hogy betegyem a lábam Párizsba. Mert ott biztos nem 15 perc alatt készülnék el. És a nadrágom még mindig 28-as. (Bár a minap a Brand Outlet 50 nadrágja közül egy sem volt ilyen kis méretben… Ez most akkor jó??) És a férfiak is! Úgy látszik, ott nem “chic” slamposnak lenni. És igenis, van férfi divat!! És ezt nem csak hogy tudják, hanem nem is szégyenlik.

És most, hogy kidühöngtem magam, miután 2 órát gépeltem egy francia szöveget, (természetesen minden létező betű és írásjel máshol van, mint kéne) és azon filóztam, hogy mi a jó ég az a nagy különbség az „è” és az „é” között, bevallhatom:

–         A kedvenc íróm (naturalista kategóriában): francia

–         A kedvenc költőm (külföldi kategóriában): francia

–         A kedvenc divattervezőim (két kivétellel): mind mind franciák

–         A kedvenc sajtom: francia

–         És eddig minden francia bor amit ittam nagyon jó volt, bár az is igaz, hogy egy sem származott a supermarketek alsó polcáról.

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.