Egy nyugati nő sirámai

– vagy legalábbis Kelet európai –

 “Ginger Rogers mindazt tudta, amit Fred Astaire, csak magassarkú cipőben, és hátrafelé”.

 

Születtem 1989 májusában egy kis erdélyi városban, viszonylag normális családban. Felnőttem össze-vissza az országban – amit egyáltalán nem bánok – egy kis pesti kitérővel két klánban és egy családban. Anyukám hosszú ideig az a néni volt, aki kiteszi reggel a ruhát és megfőzi az ebédet. Aztán, amikor elkezdtem vele élni, az a nő lett, aki 18 órát dolgozik naponta – értem… Én meg az a lány lettem, aki besamel mártás kavargatása helyett, ikeás bútorokat szerelt (azóta is kedvenc foglalatosságaim közé tartozik), és kifejezetten szeret cipekedni. Ennek ellenére (mármint, hogy nekem szimpatikusabb a klasszikus értelemben vett férfi munkák végzése), úgy igazából teljesen meg vagyok győződve arról, hogy „az asszony nem ember”, és ott a helye, ahol.

 

És itt jön be Kelet-Európa… És a három székely szabály.

 

Ha az iszlám szóba kerül, az esetek többségében a muzulmán nők helyzete az, amit ki szokás itt, „Nyugaton” vesézni. És az esetek többségében siránkozunk amiatt, hogy szegények mennyire el vannak nyomva, és hogy a Saria, a megkövezés, az egyenjogúság hiánya, meg egyébként is.

 

Egyenjogúság? Hol? Itt?! 

„ Az emancipációval kivívtuk magunknak a jogot, hogy cipelhessük a csomagjainkat ”.  Nem tudom sajnos, hogy kitől származik az idézet, de nem tévedett sokat… Igaz, hogy a magam részéről nem vagyok emancipáció-ellenes. Igenis, értékelem, hogy ma már minden lehetek (azért a legtöbb országnak még mindig nem volt női miniszterelnöke….), amihez csak kedvem és tehetségem van. Hogy nem olyan jogok és feltételek mellett, mint a férfiak, az már más kérdés. Igenis, örülök, hogy ma már választhatok a karrier és a család között. Nem is azért, hogy megmutassam: én aztán vagány gyerek vagyok, hanem maga a választás lehetőségéért. Az én életem, hadd döntsem el, mit akarok kezdeni vele.

 

Anyukám kedvenc „nevelési” célzatú szófordulata: „majd az urad verni fog!”. Megjegyezném, ő adta be anno a válókeresetet, soha nem verték (lehet, ezt hiányolta?) és református. De igen, a hagyományos családmodellben errefele még él „az asszony verve jó” felfogás.

 

De akkor ki van itt tulajdonképpen elnyomva?

 

A nyugati nő:

 

 – tanul, képzi és továbbképzi magát, megszerzi a hajtásit, két-három nyelvvizsgát stb.

–  férjhez megy (lehetőleg rögtön egyetem után, de mindenképpen 30 előtt)

– szül (igazából mindegy, mit, de ha lehet fiú legyen – előbb-utóbb)

– felneveli a gyereket

– főz, mos, mosogat, takarít, vasal, befőz, eltesz és vásárol, na meg számlát fizet (mit hagytam ki?)

– jó állása van (na nehogy már el kelljen tartani, hogy néz az ki?!)

– de nincs jobb pozícióban a férjénél ( na nehogy már azt higgye, hogy jobb)

– soha nem fáj a feje (vedd tudomásul, hogy vannak feleségi kötelességeid! És ha te nem, akkor találok magamnak mást!)

– mindig jól néz ki ( „Bezzeg, amikor megismertelek!” – na jó ebben valahol igazuk van, az ember lánya igen is nézzen ki jól x év múlva is)

– soha nem ideges (ha te tudnád, nekem mennyi dolgom van! Azt hiszed, olyan könnyű nekem?! Te mégis mit csinálsz?! Egész nap ülsz itthon a gyerekkel!)

 

 

A NAP ITT IS CSAK 24 ÓRÁBÓL ÁLL !!!

 

A (jónak tartott) muszlim nő ehhez képest:

 

–         szül

–         gyereket nevel

–         elvégzi a házimunkát  (Habár hallottam olyant, hogy van a Koránban egy olyan rész, ami azt mondja, hogy a férjnek kutya kötelessége segíteni, ha pedig erre nem hajlandó, akkor biztosítania kell egy segítőt. Sajnos nem tudom, valóban létezik-e ilyen aya, de mindenképpen utána fogok nézni / kérdezni, nehogy valótlant állítsak.)

–         és társa, lelki segítője a férjének

 

ENNYI!!!

 

És akkor arról még szót sem ejtettem, hogy mindezért tisztelik és megbecsülik. Mert tudják azt, hogy mekkora felelősség a gyereknevelés. És apa ide meg oda, az anya az, aki a legnagyobb befolyással van gyermeke lelki (és minden egyéb) fejlődésére.

 

Nem hiába mondta ennyire szépen Allah Prófétája (Béke legyen vele):

 

 „A Paradicsomot édesanyád lábainál leled.”

 

Egy hiteles hadith a következő történetet meséli a Prófétáról (Béke legyen vele):

 

Abu Hurairah (Allah legyen vele elégedett) mondta, hogy egy férfi megkérdezte a Prófétát (Béke legyen vele):

 

– Ó, Próféta! Kit kell a legjobban tisztelnem?

– Az édesanyádat.

– És utána?

– Az édesanyádat.

– És ő utána?

– Az édesanyádat.

– És utána kit?

– Az édesapádat.

 

Ez a hadith tökéletesen mutatja az Iszlám hozzáállását az anyaság szerepéhez. Amúgy is, Goldziher Ignác Az Iszlám című munkájában azt állítja: az arab társadalom az iszlám előtt matriarchális rendszeren alapult. Sok kutató is úgy véli, a „primitív” társadalmakban a nőké volt a vezető szerep, és ez legtöbbszőr a monoteizmus térnyerésével változott meg. (Most ne menjünk bele mélyebben a témába, mert ugye ott vannak a katonatársadalmak meg a vadásztársadalmak, ott ugye objektív okokból nem hinném, hogy ez lenne a helyzet, de a földművelő és gyűjtögető életmódot folytató társadalmakra valószínűleg igaz az állítás.) 

 

Valószínűleg ezért – is – van az, hogy azokban a városokban ahol sok az arab (nem igazán értem az egyenlőség jelet az arab és a muszlim között) férfi, sok nő kiköt mellettük előbb vagy utóbb, hosszabb vagy rövidebb időre. 

 

Igen. Ott a Saria. Igen. Vannak benne olyan dolgok, amiket ép ésszel soha nem fogok felfogni. Igen, vannak olyan országok, ahol a nő élete kevesebbet ér egy porszemnél. (De a fiúk még ott is istenítik az édesanyjukat, és eszükbe nem jutna az, hogy ellent mondjanak neki.) De ez nem az iszlám sajátossága. Vagy talán Kínában és Indiában nem tűnnek-e el nők milliói? Vajon nyugaton nem verik halálra nők ezreit? Igen, a törvény tiltja a családon belüli erőszakot Európában, de a rendőrség csak akkor jön ki, ha már vér folyt. És akkor a legtöbbször már késő. Ráadásul itt, Kelet Európában ugyan nincs törvényi legitimitása, de társadalmilag igen. Bevett és elfogadott szokás. Ha egy nő elvált, rendszerint azt kérdik tőle, hogy mit csinált, amiért nem voltak vele elégedettek? Ráadásul ez nem csak a férfiak teszik, hanem mi nők is… De kedveseim… Nem a mi (az anyák és leendő anyák) hibánk, hogyha a fiunk majd kezet emel a feleségére?

 

Az anyák a gyermekeikért vannak. És a fiúk mindig is különleges helyet foglalnak el az anyák szívében. De ha én ma kiszolgálom a fiam, akkor holnap ő is kiszolgáltatja magát a feleségével. A lányom pedig úgy fog felnőni, hogy azt hiszi: neki ez kötelessége, és a férfiaknak a kivételezés alanyi jogon kijár.

 

Kedvenc székelyeim szerint igencsak elkanászosodtam az utóbbi időben. Már nem hiszem azt, hogy sajnálatra méltó az a nő, aki helyett fizetnek. És kikérem magamnak, hogy én kelljen fizessek a férfinak is. És ha bejelentés nélkül beállít, akkor magára vessen, mert biztos nem fogom magam haptákba vágni, és elnézést kérni, hogy üres a hűtő és nem is főztem. Egyáltalán nem kötelességem ezt tenni.  Azt sem nézem el, ha valaki a saját lakásomban parancsolgat nekem. Barátnő, anya, feleség vagyok. Nem rabszolga. Vagyok olyan szép és olyan okos, hogy ezt megengedhessem magamnak. Egy nő mindennapjait ne a férje elvesztése miatti félelem töltse ki. És ha a férfi azt hiszi, hogy könnyű a helyzetünk, akkor csak egy napot vállaljon be. Hogy talál gyorsan jobbat? Nem! Nem talál. A helyes gondolkozás az, hogy biztos nem, és ameddig igazságosak vagyunk velük szemben, és tiszteljük a munkájukat, addig ugyanezt igenis jogosan várhatjuk el tőlük is.

 

Az arab férfi szemrebbenés nélkül bemegy előtted az ajtón. Helyetted rendel, akár azt is eldönti, hogy mit vegyél fel, kivel beszélj, stb. De eszébe nem jutna, hogy ne ő fizesse a ruháidat (elvégre neki akarsz elsősorban tetszeni, miért is ne örülne neki), és a fodrászod is kifizeti anélkül, hogy idegrohamot kapna 74 lejtől. Ha elmentek valahova, mindig türelmes, és nem kezd hisztizni már a harmadik boltban. Akár arra is megkérheted, hogy a mobil számládat is kifizesse, neked még csak nem is kell ezzel fárasztanod magad. És ha elmentek vásárolni, nem téma, hogy ki fogja tolni a kosarat, és ki cipeli a bevásárló szatyrokat. Nem azért mert te, mint nő erre képtelen lennél, hanem mert az az ő dolga.

 

A francia férfiak – általában –  kinyitják neked az ajtót, kihúzzák a széket, felsegítik a kabátot. Egyszer kinyitják a kocsiajtót, megvárják, hogy beszállj, és csak utána fognak ők is beülni. Divat a csak-úgy-napi ajándék, és nem érzik kevésbé férfinak magukat attól, hogy vesznek egy csokor virágot. És nem azért, mert valami szörnyű gaztettért bocsánatot kell kérjenek, hanem mert megláttak egy szép csokor virágot, és úgy döntöttek, hogy meglepnek vele. Még olyant is hallottam, hogy Párizsban szokás szexis fehérneművel megajándékozni a barátnőket (és ezt a francia lányok nem veszik egyáltalán rossz néven). Nem mintha szeretném, hogy a női fehérnemű boltban férfiak flangáljanak (Sőt! Szerintem életem legnyugodtabb bevásárlása egy csak nőknek fenntartott bevásárlóközpontban lenne…), de a mieink 100 méternél közelebb nem mennek egy ilyen bolthoz. Az sem mellékes, hogy álom lehet velük vásárolni, mert ők tudomásul veszik, hogy márpedig nekik sem lehet a 20 évvel ezelőtti melegítőben futkorászni. Az meg egyenesen szégyen, ha egy nő úgy áll fel az asztaluktól, hogy magának fizetett.

 

Szóval elkanászosodtam. Kezdem azt hinni, hogy megérdemlem, hogy nőként bánjanak velem. Igaz, kezdem azt is elfogadni: ennek többek között az az ára, hogy úgy kell kinéznem és viselkednem is. Hogy így nehezen fogok én itt férjet találni? Lehet. De nem lehetetlen.

 

Ismerek törzskönyvezett székely fiút, aki nagyon jól tud főzni, és szeret segíteni a konyhászkodásban. Olyant is ismerek, akit ha délben felhívok, hogy kéne egy kis segítség a szekrénytologatásban, két órán belül itt van. Ismerek magyart, aki kiveszi a kezedből a csomagokat, „nem vagy te hordár” alapon. Olyant is, akinek reggel első útja a kiságyhoz vezet, és nem üt ki, ha ki kell cserélni a pelenkát vagy etetni kell. Volt dolgom olyan férfival, aki másodperceken belül hozta a görcsoldót és csokit is vett mellé. És olyan férfival is találkoztam, aki soha nem vallaná be, de amikor csak ketten egyedül vagytok, megsimogat és megkérdezi, hogy miért sírsz (ráadásul végig is hallgat).

 

Tehát nem lehetetlen. Igazából rajtunk áll, mivé lesznek fiaink. Ha ma sírunk, mert senki nem érti meg, hogy mit is jelent nőnek lenni, akkor ne neveljük zsarnoknak fiainkat sem.

Nem az a bajom, hogy nekem szuper nőnek kell lenni. Ám legyen. Nem gond, mondjuk, hetente háromszor főzni. És nagyon szeretem a leendő munkámat, szóval nem cserélném el semmiért a munkás nő életét. De igenis elvárom, hogy a párom egyszer csak azt mondja: „Mi lenne, ha hétvégén itt hagynál minket a srácokkal, te meg menj el a barátnőiddel valahova. Igazán megérdemled!” Vagy: „Gyere, passzoljuk le a gyerekeket ma estére anyukádékhoz / anyukáméhoz. Van számodra egy kis meglepetésem.” Nem baj, ha pizzát rendelt, és nem főzött. A gesztus a lényeg. Én pedig megígérem, hogy a következő napokban mosolyogva vasalom az inget hajnali hatkor.  

 

 ” A nő a férfiból vétetett. Nem a fejéből, hogy uralkodjon felette, nem a lábából, hogy taposson rajta. Oldalából vétetett, hogy egyenő legyen vele. Karja alatt, hogy megvédje, és szívéhez közel, hogy szeresse. “

                                                                                (egy arab közmondás)

 

 

Plastic Woman

Azt mondják, azok a nők, akik görbén néznek a „cicababákra” és társaikra, tulajdonképpen irigyek. És hogy az, aki azt mondja: neki márpedig soha nem fordult meg a fejében, hogy milyen jó lenne ezt-azt becserélni egy „jobbra”, az hazudik. Nos, ezt én is így látom, szóval tisztázzuk:

 

Igen, én is szeretnék két számmal nagyobb melleket… És hosszú, dús, hajat… Meg vékonyabb combokat… És ha nem úgy néznék ki, mint Bugs Bunny, amikor nevetek.  És utálom az anyajegyeket. Meg fehér, Hollywood mosolyt is szeretnék, és barnább bőrt.

 

Mint ilyen, nem is azok ellen óhajtom felemelni a szavamat, akik karácsonyra melleket kérnek. És önmagában a műKÖRMÖK ellen sincs kifogásom. Ameddig lehetőleg természetesen néznek ki. Mert azok a félméteres izék a szivárvány minden színében – szerintem – ijesztőek. Azok karmok. És kötve hiszem, hogy a pasik annyira nagyon odalennének érte. A hidrogén szőke sorstársaim ellen sincs kifogásom, legfeljebb akkor, amikor a gyökereknél már szépen elővillan a sötétbarna eredeti szín. Basszus! Ha már Barbie trónjára pályázol, akkor költsél is rá, és menj többször fodrászhoz.

 

Az én bajom ez:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És talán még ez:

 

 

Persze ez utóbbira állítólag születni kell. Biztos. De szerintem ma már ez is megoldható. Habár nem tudom, mennyire jó egy pár másfél méteres láb… Szépnek szép, de jóval magasabb is vagy a fiúknál. Én például csak 170 vagyok, de így is nagyon meg kell néznem, mennyire magas az a szuper-szexi-kihagyhatatlan-méregdrága magas sarkú. Mert ugyan nagyon jól nézek ki az új tíz centis sarkú cipőben, de ez azt is jelenti, hogy békésen elnéztem a többség feje felett.

 

A gondom az, hogy a férfiak többségének nagyon pontos elképzelése van a tökéletes nőről: szőke, kék szemű, darázs derékkal és nagy mellekkel, meg szép, napbarnított bőrrel . (Apa szerint egy részük 35 körül kinövi. De nekem nem egy 35 éves családapa kell. És nem is szándékozom még tíz évet egyedül malmozni!) Na ehhez képest én barna vagyok, beazonosítatlan színű szemekkel, és hiába van darázs derekam, ha mellesleg közelebb állok egy szép formatervezett deszkához, mint Katie Pricehoz. Voltál már kedves olvasó úgy, hogy kiskosztümöt szerettél volna vásárolni, és kétségbeesetten konstatáltad, hogy míg a blézer 35-ös, szoknyából bizony 40-es kell? És te szinte suttogva próbálod ezt elmagyarázni az eladónak, nehogy meghallja az a szőke tünemény, aki épp most libbent be az ajtón és egy három számmal kisebb ruhát nézeget.

 

Legutóbbi barátom mindig azt mondta: ő pont azt szereti bennem, hogy ilyen pici vagyok (hja kérem, aki valahol 190 és két méter között leledzik), és minden olyan babaszerű bennem.

„Különben sem vagyok oda a nagymellű csajokért” – mondta, majd megfordult, hogy jobban szemügyre vehessen egy dupla D-t…

 

Kicsit bosszantó néha a média. Folyamatosan azt halljuk, hogy mennyire egészségtelenek a modellek. És hogy milyen szép a természetes nő. Majd a cikk mellé betesznek egy photoshop-olt kislányt. Érdekes. Soha egy szeplős, sehol egy dundibb lány. Az egészséges életmódot meg olyan lányokkal reklámozzák, akik első ránézésre még a vizet is lerázzák a (szigorúan bio) saláta leveleikről. De nem baj. Ne aggódjunk, kedveseim, mi majd könnyen szülünk. Addig is vagy a fiú részlegről vásárolunk szoknyát meg nadrágot, vagy a kismama boltból.

 

Nem is olyan régen egy unokatestvéremnél szóba került a műanyag nő. Álmodozó tekintettel emlegette „A Nő”-t. De mintha egy percre elbizonytalanodott volna, amikor elér odáig, hogy „szilikon mell, szilikon száj és szép hosszú szempillák, műanyagból”. Nem bírtam megállni, a kérdést: és az olyan jó? Persze, távolról nagyon mutatós, de (habár nincs tapasztalatom, így kénytelen vagyok arra alapozni, amit eddig hallottam) ha már eljuttok odáig, hogy lekerüljön az a következetesen félig kigombolt blúz, akkor azért érezhető a különbség egy igazi és a feljavított változat között. Mert ne mondja nekem senki, hogy a szilikon valaha is lesz olyan pihe-puha és rugalmas, mint az igazi.

 

A szülinapomra szeretnék körmöket kérni. Mert nekem mindig össze-vissza töredeznek a körmeim, márpedig a hosszú köröm nagyon szép tud lenni. És elmenni a Gett’s-be, ahol igazi sztárfodrászok vannak. Vajon én hogy néznék ki hullámos hajjal? Vagy akár megfestve? A változatosság kedvéért nem feketére. Pedig az nagyon jól áll.

 

Azért lányok… Mondok én nektek valamit: nem csak nekünk fájnak a szőke ciklonok. Jöttek már hozzám fiúk, hogy nekik miért nem akkora, és miért nem bírják annyit. Pedig nekik egyszerűbb a megoldás: viagrának hívják. És mégsem szaladnak ki egy dobozért a sarokra, hanem bennünket küldenek a kés alá.

“Kérem szépen, én szabad hordjak hijabot?”

Körkérdés a fejkendőről

 

Első év ősze: „És akkor vannak arab évfolyamtársaid? De hallod, akkor inkább ne tegyél kendőt vagy legalább ne úgy. Nehogy megbántsd őket.” – Anya

„És az nem teszi tönkre a hajad?” – Apa

„ Nekünk Atmane-nal nagyon tetszik, amikor kendőben vagy, de most például miért nincsen rajtad?” – Hammed

„Annyira azért nincs meleg, hogy ne bírd ki…” „Az a kép tetszett a leg jobban ahol abban a kék kendőben vagy. Hol készült?” – Atmane

„Miért zavarna egy muszlimot az, ha te is úgy látod, helyesebb szemérmesen öltözni?” – Tazmeen

„A muszlim nők viselete – mint ahogy te is írtad – egy általános, szemérmes viselet, ami csak most, a mai korban tűnik úgy, hogy csak a muszlimok sajátja. Régen így öltözködtek a hívő emberek mind, legyenek azok zsidók vagy keresztények vagy muszlimok egyaránt. ugyanúgy még távol-keleten is kendőt hordanak a szemérmesen öltözködő hindu nők, még akkor is, ha nem muszlimok. A kendő, a hosszú ruha a szemérmes öltözködés része, és nem feltétlenül csak vallási szimbólum. Én is csak gratulálni tudok neked, és őszinte örömmel olvasom, hogy még nem muszlimként is úgy gondolod, hogy kendőt kötsz. Allah áldjon érte!” – Imen

„Szervusz! Nagyon örülök az e-mailnek amit tőled kaptam, és nagyra értékelem kérdésed. Az alapján, amit írtál, teljesen megengedhetőnek tartom, hogy hijab-ot hordj…” – Sheik  Said Rageah, egy torontói imám

„Persze, hogy hordhatsz… Egyáltalán nem bántó… de nem felejtsd, hogy ha valaki kendőt hord, azonnal muszlimként azonosítják be… Mint ilyen, ne felejtsd el, hogy nem hordhatsz kendővel szűk, mély dekoltázsú vagy rövid ruhát, valamint figyelj a viselkedésedre is ( ne káromkodj, vagy csókolózz a barátoddal). Ha ezekre figyelsz, akkor nem fogod megbántani őket, mivel a hijab nem csak egy darab anyag, hanem a szemérmes öltözködés / viselkedés része.” – Summer, egy hijabi

„Én sem vagyok muszlim, de feltettem, amikor egy barátnőmmel elmentem a pénteki imára. Szerintem a hijab nagyon szép, és szívesen hordanám gyakrabban is. Csak sajnos nálunk nem olyan elterjedt, így kicsit furcsán érezném magam. Na meg azért kicsit félnék attól, hogy egyesek esetleg bántanának… Amúgy meg ne felejtsük el, hogy a hagyományos latin szertartású katolikus misén sem lehet rész venni fedetlen fővel.”

„Tudod miért lesz egyre gyakoribb az angolkór? A hijab blokkolja a napfényt, és mint ilyen, a test nem jut D-vitaminhoz. És csak úgy mellékesen, azok a fekete izék nem is tartoznak a vallásukhoz! Én aztán nem akarnám, hogy muszlimnak nézzenek, szóval ne légy már ilyen paranoiás és ne takard el mindenestől a hajad.” – egy anti-Iszlámista (van valakinek egy jobb javaslata a „hülyén” és az „idiótán” kívül?)

„Naaah… miért zavarna? ” – egy muszlim testvér

„Ha szabad országban élsz, akkor azt hordasz amit akarsz” – egy agnosztikus

„Persze drágám” – egy muszlima

„Persze” – egy muszlim testvér

„ A fejkendő viselete nem csak a muszlimok sajátossága. Régebben a keresztény nők is eltakarták a hajukat. a nagymamám például most is, ha elhagyja a házat, kendőt köt.” – egy ír katolikus

„ Azt csináld amihez éppen kedved van, és ne zavarjon, mit gondolnak mások. Mellékesen én is muszlim vagyok és egyáltalán nem zavar az, hogy te kendőt hordasz. Sőt! Dicséretesnek tartom.” – egy muszlima

„ Az én édesanyám –és még sok más nő is– kendőt hord, hogy megzabolázza a haját és még n+1 okból… A kendő az nem olyan, mint a Karácsony, hogy van egy csoport, aki fogja és kisajátítja magának.” – interested1208

 

„Én muszlim vagyok, de őszintén szólva nem értem, miért akarna bárki is kendőt hordani. A legtöbb muszlim nem hordott kettőt a 20-as, 60-as években, talán még a 70-es éveket sem ez jellemzi. Te meg nem is vagy muszlim, mégis akarsz. De persze, ha te szeretnéd, az sem gond.” – egy muszlima

 

„Persze, hogy hordhatsz hijabot. Én rengeteg hijabit ismerek, habár ők mind muszlimok. De én szidok meg senkit azért amit hord. Ne aggódj, millió olyan ember van akik rosszabb dolgokat követnek el, mint az, hogy megfelelő ruhát hordanak.” – Michael

 

„Én azt javasolnám, hogy ebben az esetben ne hívd hijabnak, mert annak igenis van egy vallási felhangja. Amúgy, persze, hordhatsz. Sőt. Például egy mecset meglátogatásakor kötelező még akkor is, hogyha történetesen nem vagy muszlim. A kendő az egész egyszerűen a szemérmesség része.”  –Nightwind

 

„Nem hiszem, hogy érdekelné / zavarná őket. A kemoterápián átesettek is hordanak fejkendőt nem? Los Angelesben például a Muszlim Diák Szövetség szokott rendezni egy «Hordj te is hijabot» napot, egy 5 évvel ezelőtt megölt muszlima emlékére, akit a fejkendője miatt öltek meg.” – Egy ateista

 

„Édesem, éld úgy az életed ahogy neked tetszik. Ha szereted, hordjad. Senki engedélyére nincs szükséged ahhoz, amit teszel. Én is van, amikor salwar kameez-t veszek fel, pedig nem vagyok indiai. Hülyén is néznek rám egyesek, de az az ő bajuk. Szerintem egész egyszerűen szépek és kényelmesek.” – PAX

 

 

 

 

Hát mondjuk úgy, hogy megnyugodtam. Nem mintha mondjuk ettől többet hordanám, mint eddig, de legalább nyugodtabban teszem. És széles mosollyal válaszolok majd a kérdésre: nem, nem vagyok muszlim, de szeretem a kendőt és büszkén viselem. Azt mondták, nem baj.

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

Previous Older Entries

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.