Bazár


Amikor annak idején életemben először léptem át kelet kapuját, teljesen meg voltam győződve arról, hogy messze többet tudok a keleti emberekről, mint a turisták 90%-a. Lenyűgözött a törökök kedvessége, a nyugalom és a mosolygós arcok. És annak ellenére, hogy elég sok minden bosszantott (kísérő tanárok és társaik), életem egyik legszebb négy napja volt, amit ott eltöltöttem.

A vásárlás nagy élmény volt számomra.

Mikor kedves barátnőmmel (hazai raháton felnőve) elbizonytalanodtunk az édességboltban, a tulaj, egy kedves öreg, szakállas bácsi a kezünkbe nyomott egy-egy hatalmas doboz édességet, hogy „Tessék. EZ a rahát. És lokum-nak hívják.” Azóta is egyik legkedvesebb édességeim közé tartozik, mindenkinek őszintén ajánlom a diós, mandulás, pisztáciás változatokat. A rózsás valahogy „eredetiben” sem tudott meggyőzni…

Vettem egy kelim-et is, ami egy olyan falvédőszerűség. A Van tó környékéről származik, és büszke vagyok arra, ahogy fél óra alatt sikerült viszonylag elfogadható árra lealkudnom az amúgy borsós összeget, amit kértek érte. A dolog úgy kezdődött, hogy a fiatal szőnyeges – aki Brad Pitt-ként mutatkozott be – kedvesen beinvitált a boltjába, ahol egymás hegyén-hátán feküdtek a különbnél-különb szőnyegek. Kikiáltott egy arra ténfergő „szolgafiúnak”, aki nemsokára gőzölgő almateával és finom raháttal tért vissza. Ameddig én a pici díszes pohár forró tartalmát próbáltam iható hőmérsékletűre hűteni (habár a boltos úgy forrón nyeldekelte), ő egyenként kiteregette elém a csodaszép kelimeket és szőnyegeket, mindenikről mesélve. Így tudtam meg például, hogy melyik jelkép mit jelent a szőnyegen, és hogy készítésük ma is a nők exkluzív területe. A minták pedig sokszor anyáról lányára szállnak, de a házasságok révén egyes, kivételesen ügyes kézimunkások remekbe szabott mintái hirtelenjében divatosakká válnak, és elterjednek az egész környéken. Csodálatos műveket láthattam, finom gyapjú kelimeket, hatalmas, több évi munkával bogozott perzsaszőnyegeket. Láthattam 70-80 éves szőtt csodákat is, amik mellé minisztériumi pecsét jár és több oldalas papír, hogy mihez kezdjen velük a szerencsés milliomos, aki meg tudta venni őket. Azt is megmutatta, hogyan javítják ki a molyrágta, időkoptatta anyagokat. Legnagyobb kedvenceim egy kelim és egy szőnyeg voltak. Sajnos ez utóbbiról krokodil könnyek mellett ugyan, de le kellett mondanom. Feltételeztem ugyanis, hogy az ár egyenesen arányos a mérettel, márpedig ez tényleg nagy volt. Még ma is emlékszem rá… Csodaszép púderkék színe volt, pávakék, indigó és fehér növényi motívumokkal díszítve. Már akkor eldöntöttem: ha hamarabb nem is, de a kelengyémben biztos lesz egy ilyen! (Még szerencse, hogy nem nekem kell elkészítenem… Bajban lennék…)

A kelimet viszont begyűjtöttem! Fondorlatos akcióra volt szükség, habár az ára láttán (340 dollár) nem esett nehezemre nagyokat sóhajtozni és sápítozni. Fehér gyapjúból készült, a díszítése meg fekete és vörös. Kérdésemre elmagyarázta, hogy a rajta fellelhető szimbólumok a család védelmét, gyermekáldást, és a ház férfiainak erejét, nemességét hivatottak szolgálni. Az alku önmagában véve azt jelentette, hogy lány vagyok, szép vagyok, fiatal és magyar (Attila pasa! Attila pasa!), na meg diák is, ergo megérdemlem. És még akkor ráteszünk egy adagot, mivel aznap az első vásárló vagyok és a fiatalságom szerencsét hivatott hozni (elég babonás társaság…), na meg „fisibilillah”, szóval kiegyeztünk 43 dollár 30 dinárban. Boldogan adtam oda vagyonkám utolsó csengő darabját is, és boldogan szorítottam magamhoz a kis barna csomagot. Még az sem vette el a kedvemet, hogy a tanáraim majdnem leharapták a fejemet, amiért úgy eltűntem. Kedves sofőrünk pedig, egy aranyos öregúr pedig gratulált a vásárhoz és megdicsért, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült ennyire lealkudni. Apának persze – lévén jó adag iróniával áldotta meg a fennvaló – erről kicsit más volt a véleménye, de én továbbra is fenntartom, hogy megérte.

Tavaly nyáron már volt szerencsém a Maghrebbe is ellátogatni, így belekóstolhattam a valamivel autentikusabb arab életbe is, persze azért turistára szelídítve. (Kultúrsokkban is volt részem, de ez most nem ide tartozik. Talán majd máskor.) Minden esetre egy arról- felől való barátom felvértezett egy jó adag információval, hogy azért hazakerüljek, így kaptam egy „vásárlási egyenletet” is:

ÁR / 2 és onnan alkudni

Azt már elfelejtette mondani, hogy persze, ez egy egyenlet, de kell hozzá egy jó adag bőr is a képre… Mert valahogy így zajlik a bazáros élet:

Szorozva az éppen aktuális sikátor boltosainak számával, akik a világ minden nyelvén próbálkoznak, és néha komolyan aggasztóak… Jobbra-balra rángatnak, és erősködnek és mondanak és mondanak és mondanak és mondanak és….

Bizony beadtam a derekamat és kiadtam 45 dínárt egy ruháért, csak hagyjanak már békén.

Ritkán szoktam hiányát érezni a férfiaknak, de a tunéziai bevásárlás az a pillanat volt, amikor szívesen felvettem volna egy csadort (a +40 fok ellenére is) és hagytam volna, hogy ők oldják ezt meg…

A legjobb, amit ajánlani tudok, hogy ha már autentikus vásárlási élmény címén élnünk kell a bazár nyújtotta lehetőségekkel, akkor:

1. Egyszer mindenképp nézzük meg a boltokban az árakat, mert kedves testvéreink szeretik hülyének nézni az embert. Ja, és minél távolabb kerülsz a szállodáktól és turisztikai pontoktól, annál alacsonyabbak az árak – viszont egyenesen nő azon egyének száma, akik legjobb esetben csak franciául tudnak.

2. Menjünk délben, amikor még ők is bágyadtak és minden valószínűség szerint a boltosoknak legalább fele békén hagy…

Persze előnyei is vannak ennek az igen csak … marasztaló vendégszeretetnek: Tuniszban kinéztem egy apró ezüst szobrocskát. ami egy sivatagi rókát (fenek/fanek) ábrázolt. Egyéb, rajtam kívülálló okok miatt nem tudtam megvenni, de Sousse-ban is körülnéztünk anyukámmal. Egy boltban lerajzoltam, hogy mit keresek, erre a boltosok leültettek, egyikük meg körbefutotta a fél bazárt és más boltosokat hozott magával, akiknek a portékája hasonlított az általam keresettre. Szóval így is lehet vásárolni. Igazán bevezethetnék nálunk is. Képzeld el: belépsz a plázába egy képes listával, és szépen eléd hozzák a kívánt dolgokat, ráadásul a te méretedben. Jobb helyeken itt is szokás, csak azt éppen nem tudjuk megengedni magunknak…

3. Vegyél be egy nyugtatót. Minden második boltos meg fogja ugyanis kérdezni, hogy mennyibe kerülsz, de még ha komolyan is gondolnák, eszükbe nem jutna bántaniuk. Esetleg kérnek egy közös képet, amit ha már megígérted, akkor illik el is küldened nekik. Még árleszállítást is kaphatsz a két szép szemedért, aminek ha kevésbé vagy cinikus mint egyes ismerőseim, akkor még örülsz is.

Extrém sportot kedvelőknek: fesd meg a hajad platina szőkére és tegyél kék kontaktlencsét. Hazakerülsz. Egyben. Csak lényegesen nehezebben…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

%d bloggers like this: